Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#török puccs

MTI Világ

A török csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követeli az Európai Parlament

A júliusi puccskísérletet követelő megtorló intézkedések miatt intézkednének az EP-képviselők. A nagy többséggel elfogadott indítvány benyújtói között volt a négy legnagyobb EP-frakció, tehát a Néppárt és a szociáldemokraták is. Az állásfoglalás ugyanakkor jogilag nem kötelezi semmire a török csatlakozási tárgyalásokat vezető Európai Bizottságot.

hvg.hu Világ

Élne alapvető emberi jogaival? Ne menjen Törökországba!

Felfüggeszti az egyik legalapvetőbb emberi jogi dokumentum rendelkezéseit ideiglenesen a török kormány. Ezt a lépést a rendkívüli állapot bevezetésével összhangban tették meg. Az alapvető jogok és a szólásszabadság is veszélybe kerülhetnek.

MTI Gazdaság

Még mélyebbre csúszott Törökország a bóvliba

Leminősítette szerdán Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a múlt heti katonai puccskísérlet politikai következményei kikezdik a beruházási környezetet, aminek negatív növekedési és tőkebeáramlási hatásai is lesznek.

MTI Világ

Még a puccsisták szállodáját is lerombolják a törökök

Három nappal a pénteki törökországi puccskísérlet után rendeletet adott ki Isztambul illetékes kerületének vezetősége, hogy le kell rombolni azt a szállodát, amely állítólag a puccsisták találkozóhelyéül szolgált – jelentette szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.

Bihari Ádám Itthon

Lemondaná a török nyaralást? Lemondhat a pénzéről is

Havi egy terrorcselekmény, állandó harc a kurd területeken, most ráadásul egy légi harcokkal körített puccskísérlet – akárhogy igyekszik, Törökország egyszerűen nem tud átkerülni az utazásra nem ajánlott országok közé a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának listáján. Hiába próbálnánk tehát a pénteki események után átszervezni a nyaralásunkat, ne számítsunk rá, hogy viszontlátjuk a pénzünket.

hvg.hu Világ

Fotók: Újságírókra támadtak a tüntetők Ankarában

Rátámadtak a sajtóra azok az - Erdogan elnökhöz hű - tüntetők, akik az ankarai parlament elé mentek, hogy így tiltakozzanak a pénteki katonai puccskísérlet ellen, amely szombat délelőttre erejét vesztette és visszaverték.

MTI Világ

Készültség a görögöknél és bolgároknál a török puccs miatt

Görögország készültségbe helyezte rendőrségét a törökországi puccskísérlet miatt a Törökországgal közös határán - jelentette az athéni köztévé Nikosz Toszkasz polgári védelemért felelős miniszterre hivatkozva. Bulgária is erősíti az ellenőrzést a török határon.

1 2
Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Műanyag fólia lehet a dubajicsoki-jégkrémben, ne egye meg!

Műanyag fólia lehet a dubajicsoki-jégkrémben, ne egye meg!

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A címlapról ajánljuk